| Detective Kelly távozik a Deaf Company csapatától |
|
Kelly Nyomozó "poénból" már meg is alapította új csapatát, amely a Cabaret nevet kapta. A Cabaret által szervezett bulikon találkozhattok vele ezentúl, a Wachter & Rene Mascarpone páros, illetve Swain oldalán. A Deaf Company tagjai mindig örömmel fognak visszagondolni a közösen megélt bulikra és élményekre, az együtt töltött három évre, no meg persze a keserédes, és a vidám emlékekre egyaránt.
Mindannyian szurkolunk Norbinak, hogy az új, általa választott ösvényhez fűzött reményei teljesüljenek!
"Hát ohhhhhhhhh!" |









Egy fejezet lezárult, és egyben egy új fejezet kezdődik Detective Kelly életében, ugyanis nagy meglepetésre szeptembertől távozik csapatunktól. Az elválás kizárólag zenei okokra vezethető vissza, az örök barátság természetesen ezután is töretlen marad. Mindössze arról van szó, hogy Norbi külön utakon szeretné folytatni a zenei pályáját, ahol a Deaf Company-re jellemző zenei világtól eltérő hangzással lép majd a hallgatóság elé.