Új dj-vel gyarapodtunk!  E-mail

Bridgend - Hidvégi Márton - 1988 novemberében születtett, egy kis vasi városban, Körmenden. Mint a szcéna nagy részére, rá is már gyerekkorában nagy hatással volt a zene. Ez igazán tinédzser korában kezdett egyfajta őrült zenegyűjtéssé fajulni. Elsők közt a techno, mint stílus fogta meg, majd amolyan ifjú lázadásképp ez "elfajult" a hardtechno szeretetévé, de aztán nyugalmasabb vizekre evezve megszerette a lágyabb hangzásokat is (house, tech-house, minimal beats). Ezekből alakult ki a jelenlegi hangzásvilága, amely a minimal, a tech-house és a techno elemeit foglalja magában.

 

 

Az idő előrehaladtával azonban nem távolodott el az ambient-től és pszichedelikus elektronikától sem, elsőszámú kedvencei a Telefon Tel-Aviv és Apparat, akik szintén nagy hatást gyakoroltak a zenei izlésének alakulására.

A zenélésre elég sokáig csak a saját szobája falai közt volt lehetősége, azonban 2007-ben, Sopronba érkezése után végre teljesültek a dj-zéshez szükséges technikai feltételek, így sikerült komolyabban belekóstolnia az elektronikus zene világába, egyre inkább kitűnve a bedroom dj-k táborából. Ezután nem sokkal lehetőséget kapott zenei ízlésének bemutatására egy Deaf Company rendezvényen, ahol a csapat vezetője, Streako figyelt fel tehetségére. Azóta rendszeresen részt vesz a Deaf Company Production soproni rendezvénysorozatán.

Mindemellett Körmendről sem feledkezett meg, szülővárosában is igyekszik népszerűsíteni az elektronikus zenét, a minden évben megrendezésre kerülő szabadtéri (lassan sorozatnak mondható) nyári programokon. Buri barátjával az év elején elindították első saját rendezvénysorozatukat, amely a ’Deep in Monaco’ névre hallgat. Havi rendszerességgel vezetik be a közönségüket a lágyabb elektronikus zenébe, egy körmendi kávézó falai között.

2009. júniusától a soproni Deaf Company Production tagja és warm up dj-je.

 

www.myspace.com/bridgendmusic