|
2009.07.28-án kedden Bourne ismét a Justmusic FM, azon belül pedig a Bodytalk című műsor vendége lesz. Talán mostanra már nem is érdemes stílusanalízisbe bocsátkozni és nem létező címkéket ragasztgatni a különböző lemezekre. Az alap maradt: a house. Innen indulva válogat a műsor házigazdája, Randall keddről-keddre a családfa ágairól egy-egy ’fényesebb levelet’ a deeptől a jazzy-vokál darabokon át, kicsit szemezgetve a klubhangulatból a nagytermes darabokon át akár a tech house-ig. Az alábbiakban az aktuális vendég, Bourne válaszol a Justmusic kérdéseire.
Gombamód szaporodnak a kis, független kiadók – immár nálunk is. Persze, hogy felmerül a kérdés, hogy mi végett határoztál úgy, hogy te is alapítasz egy sajátot?
Elsősorban azért, mert nem minden esetben jelent előnyt, ha egy kisebb külföldi labelnél jelennek meg a szerzeményeim. Ezek a kiadók általában nem fordítanak megfelelő hangsúlyt a promócióra, pedig ez nagyon fontos! Ahhoz tudnám hasonlítani, mint amikor egy könyvkiadó menedzsere besétál a könyvesboltba, körülnéz és titokban felrak a polcra egy regényt, amiről senki sem fogja tudni, hogy ott van, maximum a könyvesbolt munkatársai veszik hónapokkal később észre és leveszik onnan, mert nem fogyott belőle egy sem. Több esetben is előfordult már, hogy a promóciós feladatot nekem kellett elvégeznem, így úgy döntöttem, saját kiadót alapítok. Azonban nem csak ez motivált. Számos olyan producer ismerősöm van, akik eddig nem merték megmutatni szerzeményeiket senkinek sem, pedig nagyon jó munkák kerülnek ki a kezeik alól. Nekik is szeretnék lehetőséget biztosítani, hogy megismerjék őket a zenei piacon. Eddig 3 megjelenésen vagyunk túl, meglepően jó visszajelzésekkel itthonról és külföldről egyaránt.
Miért pont Oversized a neve?
Huhh... Most megfogtál :) Tetszik a szó, magabiztosságot és erőt sugall.
Pontosan mikor indult?
2009. június 28-án látott napvilágot az első megjelenés, de a háttérmunkák már télen elkezdődtek. Nagyon sok munka volt pl. a megfelelő disztribútor kiválasztásával és a weboldal sem 1 nap alatt készült el :) a promóciós adatbázisunkat is már tavaly nyáron elkezdtem építeni.
Kiknek és milyen zenéje jelent már meg?
Az első megjelenés a portugál Julio Escalante "Solaria EP"-je volt, a második egy 3 trekkes válogatás, a harmadik múlt héten jött ki, ami egy saját szerzeményemből készült single: Bourne "More Than Just A Feeling" címmel, Invoice & Dandy, Westlake, és Silence 'O' Phobia remixeivel.
Vélhetően segítőtársaid is akadnak a kiadó körüli teendők ellátásában. Jól gondolom?
Igen, sokat köszönhetek Víz Istvánnak, Dandy-nek, Streako-nak és Westlake-nek is. Meglepő számomra, hogy ezek az emberek mennyire önzetlenül próbálják egyengetni a kiadó útját, ritka az ilyen manapság. Isti neve még ismeretlen a zenei életben, de remélhetőleg ez idővel változni fog. Ő nem dj vagy producer, elsősorban az A&R feladatokat látja el, tehát először az ő fülein futnak keresztül a kiadóhoz beérkezett demo-k :) Nagyon jó ízlése van, nyugodtan rá merem bízni ezt a feladatot.
Te magad is foglalkozol zeneírással. Pontosan mióta is?
Ezt pontosan nem tudnám megmondani. Kb. 4-5 éve találtam meg a megfelelő szoftvereket a munkámhoz, előtte csak próbálkozások voltak, melyeken ma már én is csak mosolygok, ha előveszem ezeket a zenéket :)
Éppen a te korosztályod az, aki jószerivel beleszületett már az elektronikus zenébe, mégis sokan „tévednek” más útra. Téged ki vagy mi terelt az elektronika felé anno?
4 éve cseppentem bele az elektronikus zene világába. Előtte főként az aktuális slágerzenéket részesítettem előnyben, szigorúan 140 BPM-en :) Ezekben a zenékben már nem éreztem azt a vonzerőt, mint eleinte...többre vágytam, mint amit zeneileg adni tudtak. Nem hirtelen váltottam, szépen lassan találtam meg a stílusom. Most ott tartok, hogy a house zene az, ami ki tud belőlem hozni egy olyan érzést, amit semmi más. Imádom, ha egy jó hangtechnikával felszerelt klubban remegnek a csontjaim, és majdnem leesik rólam a ruha, úgy szólalnak meg ezek a muzsikák. Elképesztő, ahogy magával tudja ragadni az embert a zene mélysége! Saját zenét is általában akkor írok, ha nincs itthon senki, mert ezt bűn lenne kis hangerőn hallgatni. :)
Amikor egy-egy zenének nekilátsz, van valamilyen törvényszerűség a munkafolyamatban? Gondolok itt arra, hogy mindig előbb az alap van meg, vagy éppen a sound… Nálad hogy zajlik ez?
Először a dobokat és a basszust választom ki. Szerintem ez a legnehezebb, mert ezekkel nagyon el lehet rontani a dolgot. Általában már itt eldöntöm, hogy lesz-e zene belőle, vagy megy a kukába. Utána jön a szőnyeg, majd a pad-ek és a többi díszítőelem. Az első kiállásig nagyjából minden benne van a zenéimben, innentől már csak örömzenélés az egész! :)
Mivel dolgozol?
Van egy viszonylag erős PC-m. Szoftverek terén Ableton Live és Cubase SX, ez hangulatfüggő. Az utóbbi időben a Cubase-t részesítem előnyben, sokkal jobb belső audio motorja van, mint az Ableton-nak. Kizárólag szoftveres hangszereket használok, később szeretnék minél több "vasat" is beszerezni, azért mégis csak az az igazi. Tavaly nyáron készült el a stúdióm, erre feláldoztam a fél szobámat :)
Egyórás előadásod lesz holnap Randall Justclusive-jában… Ez azt jelenti, hogy komoly mennyiségű kész zenéd van már otthon „bespájzolva”… Gondolom, lesznek jócskán kiadatlan gyöngyszemek is, ugye?
Főként már megjelent zenékből fog összeállni a szett, de lesznek kiadatlan muzsikák is, amit idáig még senki sem hallott :)
Stílusában milyen jelzőkkel tudnád leírni ezt az egyórás kalandot?
Eléggé mély és melankólikus hangzásvilág jellemző a munkáimra. A remixeket általában megpróbálom vidámabb hangvételűre venni, ezért elég változatos lesz. A fő irány természetesen a house, de néhány szerzeményem rendesen húz a techno felé :)
(Murvai Magdi - Justmusic FM) www.justmusic.fm www.myspace.com/bournethedeejay www.oversizedrecords.com |